• Tokaplasztika

    A műtét menete:

    A tokaplasztika általában helyi érzéstelenítésben történik, de a páciens igényeit figyelembe véve történhet altatásban is. A labor- és egyéb megelőző vizsgálatok, illetve az orvossal történt konzultáció után kezdődhet a mintegy 1-1,5 órás műtét. A fiatal, rugalmas bőrű pácienseknél, illetve kis mennyiségű zsírlerakódásnál, általában elegendő a zsírleszívás. Megereszkedett, petyhüdt, ráncos bőr esetében azonban az áll alatti redőben vezetett metszésen át a fölösleges zsírréteggel együtt eltávolítják a fölösleges bőrt is. Ezután a bőrt és a bőr alatti szöveteket a megfelelő irányba húzzák majd középen összevarrják az izomszéleket, ezáltal biztosítva a megfelelő állkontúrt. A sebüregben képződő vér elvezetésére draint helyeznek a sebbe, melyet 1 nap múlva távolítanak el. Az ultrahangos zsírleszívás során a nagyon apró, később nyom nélkül gyógyuló metszéseken keresztül, a fölösleges zsír tulajdonképpen kifolyik a bőr alól úgy , hogy közben a kötőszöveti rostok nem sérülnek, így könnyen visszanyerik rugalmasságukat.

    A helyi érzéstelenítésben történt tokaplasztika után egy szorító fejpántot helyeznek az arcra, majd haza is lehet menni a klinikáról.

    Mire kell odafigyelni a tokaplasztika után?

    Tokaplasztika után általában 1-2 héttel veszik ki az apró varratokat a rugalmas fejpánt eltávolításával együtt.

    Műtét után mindenképpen kerülendő a műtéti terület vérbősége, ezért tilos lehajolni, megerőltető munkát végezni, alkoholt fogyasztani. További 6 hétig javasolt a kíméletes életmód és táplálkozás.

    Tokaplasztikát követően nagyon ritka szövődményként előfordulhat fertőzés, savóképződés, bevérzés, lilás elszíneződés, melyet természetesen megfelelő kezeléssel tökéletesen lehet orvosolni, és a tokaplasztika eredményét a későbbiekben nem befolyásolja.

    A műtéti metszés jól és a későbbiekre nézve gyakorlatilag környezetébe olvadva gyógyul.

    A tokaplasztika eredménye

    A tokaplasztika feszesebbé, fiatalosabbá teszi a petyhüdt, fáradt, esetleg ráncos bőrt, ezzel adva vissza a páciens önbizalmát.

    Bizonyos esetekben a teljes arcplasztika részeként még jobb, látványosabb eredményeket lehet elérni a tokaplasztikával, de természetesen a páciens adottságaitól és igényeitől függően önmagában is, teljes mértékben kielégítő lehet.